Training table, Sit-down friday

Pénteken megvolt az eslő sit-down dinner őrület is. Már azért is szép volt ez a nap, mert Training table volt ebédre. Hogy miért training table? Mert felér egy edzéssel amíg megcsinálom, meg kiszolgálom. Már a menü olvasása közben gyanús volt a dolog, mert valahogy nem akart összejönni az, ami a papíron volt, meg amit főztek. Mondom jól van, láttam én már idén annyi hülyeséget hogy ezen már meg sem lepődök. A problémamegoldó képességemet azért rendesen karban tartják. Előkészültem nyugisan az ebédre, már tudtam előre hogy nem fogok elférni az asztalon, de nem izgattam magam, mert mindegyik training table így kezdődik. A gond akkor kezdődött, amikor kezdtek a konyhából kiáradni olyan dolgok, amik nem voltak rajta a menün. Grace rendszerezése annyira nem sikerült jól mint az enyém, mert tutira be volt tépve amikor megírta az idei menüt. Eddig még nem volt olyan amiből ki ne hagyott volna 3-4 dolgot, és be nem tett volna 1-2 olyat, ami tök felesleges. Hát, leizzadtam mire mindennek találtam helyet. Általában 1 asztalon kényelmesen elférek, és nincs gond a leves és desszert asztalon sem, de akkor már ott tartottam, hogy 2 asztal csurig, plusz be kellett állítanom 2 kocsit is. A mosogatósok mindig elmehetnek előbb enni, hogy be tudják szedni a tányérokat, amik jönnek vissza. Akkor 1 ember volt ott a 3-ból, mert mindenkinek felszolgálnia kellett. Egyébként cheese burger appetizer, kirántott hal, valami babos pite, sajtos tészta, tonhal casserole, sültkrumpli, 2 fajta soppy Joes, marha, pulyka, fokhagymás kenyér és sima zsemle volt a főétel, 5 fajta salátával, plusz kb 25 másik szósszal, feltéttel és öntettel. A leves a tipikus zsidó Matzo ball leves, amiért meg vannak veszve. Egyébként sima csirkehúsleves, nagyobbfaja grízgombóccal, amit természetesen külön szolgálunk fel, a desszert pedig gyümölcsös kocsonya, kompót, görögdinnye, és Rice crispy threads volt ami egyébként olvasztott pillecukor rizspehely műzlivel összekeverve. Ölni tudnának érte a gyerekek. Szóval ilyen egyszerű kaja volt. :DDD

Minden zsidó táborban péntekenként különleges vacsorát tartanak, így a mienk sem maradhat ki.

Azért sit-down, mert ilyenkor nem a gyerekek állnak sorba a kajáért, hanem a counselorok viszik nekik oda, ők pedig a konyhában kapják meg az egész asztal adagját. Már mindenki nagyon rinyált ebéd után, hogy fáradtak, és nem akartak előkészülni vacsira, ezért hazaengedtem őket. Tudtam hogy nem jó ötlet, de azért bíztam benne, hogy meg tudják majd csinálni 1 óra alatt.

Mindenkinek előre felírtam a táblára, hogy mi lesz a dolga, meg összekészítettem nekik mindent egy helyre, amire szükségük volt. Már az első 5 percben elakadtunk, mert nem volt meg az ülésrend, így nem is tudtunk nekiállni a terítésnek, amíg nem kerestem elő. Ebéd előtt 30 percig konzultáltam Graccel, hogy mi lesz hogy lesz, de eszébe nem jutott volna odaadni. Na mindegy, végülis kaptam egy üres ülésrendet, mondván okos vagyok én, majd kitalálom hol hányan ülnek. Aztán jöttek a szokásos problémák. Nem volt elég villa, kés... mire meg egyet fordultam, és visszamentem, már a kanalakat pakolták. Mondom itt valami nem lesz jó. Grace kedves amikor felrajzolta, hogy néz ki egy teríték, és kanalat is rajzolt, pedig soha nem használtuk őket. Mondtam szerencsétleneknek, ha jót akarnak, visszaszedik őket. Nem tudom mi volt a nővel tegnap, de bármit mondott, semmi sem úgy volt. Ebéd után megbeszéltük, hogy 4.30-kor esznek a pincérek, a rendes vacsora pedig 5.00-kor van. Meglepődtem, mert elvileg mindennek fél órával később kellett volna lennie, de nem kötekedtem, végülis én nem szoktam a főnökséggel konzultálni. 4.25-kor már majd kitéptem a hajam, mert akkor derült ki hogy nincs se villa se kés, elküldtem 3 lányt salátát csinálni, ami nem tarthatott volna 30 percnél tovább, ők még 1 óra után is a felénél tartottak. Amikor épp őket próbáltam ráncbaszedni, véletlenül odapillantottam a desszert részlegre, és feltűnt hogy valami nem stimmel. Előkerestem a menüt, amin 5 sorban az volt részletezve hogy kell kinéznie. Odavittem a cukrásznak, elé tartottam a papírt, aki meglepődött arccal felkiáltott: “Ja, a villa!”. Erre odafordult a segédjéhez, hogy “Jana, szét kell szednünk az egészet.” Itt éppen 400 db, egyenként tálakba és sztenderekre pakolt almáspitéről volt szó. Finoman megkérdeztem hogy mégis honnan szándékozik villát előkaparni, mert én már 3 napja azt keresem, de nem találtam sehol, a konyhában pedig max 200 db volt. Nekem annyira nem fontos, így nem is rendeltem. Mindez 5 perccel felszolgálás előtt. Nagynehezen mindent megoldottam, kis késéssel. 4.45-kor mikor még senki sem volt a láthatáron kezdett gyanússá válni a dolog. Gondoltam megkérdezem, ugyan a pincérek tudják-e, hogy ők mikor esznek. Hát persze hogy mindenki úgy tudta 5.00-kor. Gyorsan hívták őket a hangosbemondón, ha már készen voltunk. Nem tudom megint. Az este többi része meglehetősen simán futott, azon kívül hogy a kedves kis cukrászunk állandóan eltűnt a kritikus pillanatokban, meg szerintem totál részeg volt a kiszolgálás alatt, mert úgy dolgozott mint egy csiga.

Ma hétfő van, a szabadnapom. A vasárnap estét elég kellemesen töltöttük. St. Germainban 1 héttel előbb ünneplik július 4.-ét, ezért Barney, az egyik szakács elvitt minket. Egy kis alkohollal rásegítve elég jól érezte magát mindenki. A tüzijátékot egyikünk se nézte, mert teljesen bele voltunk feledkezve a hülye fotók gyártásába. Jó volt végre kicsit elhagyni a tábort és kikapcsolódni.

Reggel már 6-kor felébredtem, és bárhogy próbáltam nem bírtam visszaaludni. Reggel 7.25-kor gondoltam megkérezem a szobatársaimat, hogy tudatában vannak-e, hogy 5 perc múlva a konyhában kell lenniük. :)))

Mivel már úgyis fent voltam, gondoltam inkább bemegyek a konyhába, és tartok egy kis eligazítást, akkor legalább holnap reggel nem kell majd annyi mindenen bosszankodnom. Épp jókor érkeztem, mert a helyettesem pont valami eszméletlen nagy hülyeséget akart csinálni. Természetesen már az egész főnökség ott kávézott, úgyhogy a konyha közelébe se mehettem. Hazaküldtek pihenni. Annyira nem voltam oda az ötletért, dehát nem volt nagyon mit tenni. Azért reggeli után visszaosontam megnézni hogy állnak a dolgok. :D

Nagyon nem volt mit csinálni ma. Megsétáltattam az egyik ukrán srácot a városban, futni voltam, meg lemondtam az összes randimat, amit mára beígértem, mert semmi kedvem nincs ma kimenni a táborból.

A tábor megmentője!

Az tegnap előtti beszélgetésem után Adammel a táborfőnökkel, egyszer csak rádión keresetek, és behívtak az Office-ba. Mint kiderült komolyan vették, hogy szívesem megnézem a netet mi lehet vele. Kezembe véve az irányítást rendszergazda hiányában néhány óra kábelkövetés, router és modemkutatás után sikerült a netet megjavítanom a táborban. Beconfigoltam a wifit stb. Rendkívül nagy örömmel fogadta ezt mindenki... :) Még a főnökség is!

New York még mindig király hely!

Na kicsit megpróbálom összeszedni mi is történt az elindulás óta. Meglehetősen pörgős, és eseménydús volt az elmúlt pár nap. A legtöbb izgalommal mindig ezek a napok telnek, a sok új ingernek köszönhetően.
A repülés elment, simán viseltem a hivatalosan 10:15 percre tervezett utat. A gép kicsit késve indult, mert nem kaptunk felszállási engedélyt így Ferihegyen dekkoltunk a gépben már egy jó ¾ órát. Pilótánk valószínűleg ennek tudatában sietősre vette az utat, és végül fél órával korábban szálltunk le a Kennedy reptéren. ( Kb. 9 óra alatt tettük meg a távot. ) Az út nagyobbrészt simának volt tekinthető, az öveket 5 percenként bekapcsoltatták, de nem voltak óriásiak a légörvények, szóval teljesen viselhető volt ilyen szempontból. Maga a szolgáltatás amit az Air France nyújtani tudott, viszont közelében sem volt a tavalyi tapasztalatainkhoz képest. Azt, hogy egymás mellett utazhassunk egy nagy mosollyal a legelején sikerült elérnem, pedig a helyek szempontjából eléggé nagy káosz volt a gépen. Izzadtak a pultnál a beszálláskor rendesen, minket meg a leges legelején odahívtak hangosbemondón és átadták a jegyeinket. Az Amerikába való belépés izgalmain gyorsan túlestünk. Vujic a vámtisztem gyaníthatólag a 12. óráját nyomta le, mert majdnem bekapott annyira ásítozott, így sok mindent kérdeznie sem volt kedve, csak nyomogatta a gépét iszonytatóan lassan. Lényeg a lényeg, bejutottam az országba. Ákoskát sikerült elhagynunk egy picit volt némi bonyodalom, de ezt is sikerült megoldanunk. ( Röviden: Míg elment mosdóba, mi bejutottunk az országba az összes papírjával, szóval mehettünk vissza érte...  )
Kijutva és a csomagokat megszerezve elindultunk a szállásunk felé. Első ember aki a NY-i metrón megállt mellettem persze, hogy egy magyar csaj volt aki bőszen mobiltelefonált mellettem.  Kicsit ez a világ! Eljutva a hostelba, átvettük a szobáinkat, két szobába sikerült csak helyet foglalnunk, de nem volt ezzel semmi gond. Főleg hogy mi egy Shared Room-ba kerültünk Ákossal, amiben már két újzélandi leányzó lakott pár napja. Velük csak reggel ismerkedtünk meg, mert egy gyors zuhany után rögtön hátunkra vettük a várost és csak éjjel fél3 környékén sikerült ágyba kerülnünk helyi idő szerint. Ekkor még annyira nem hittem, hogy meg fognak minket kedvelni, mert képtelenség volt nem felébreszteni őket azalatt míg próbáltuk magunkat alvó állapotba helyezni. Ám reggel nagyon kedvesen és lelkesen ismerkedtünk össze, és rendkívül szomorúan fogadták, hogy mi igen hamar távozunk is. Ők szintén táborba készültek, de egy hetet eltöltöttek a tábor előtt NY-ban, hogy kicsit szórakozzanak.
A városnézés nagyon jó volt. Szenzációs ez a város, nagyon tetszik, nagyon más minden, még ha kicsit már ismerősen is tekintettem a különlegességekre. A késő esti NY-ot sikerült megnéznünk, és hát elmondhatom, hogy vasárnap este 11 kor sem áll meg itt az élet. Mintha Budapesten egy szombat estébe csöppentem volna szombat eset. Sajnos mivel sötét volt, fényképezni már nagyon nem tudtam, azért itt van pár.
A hostelban töltött éjszaka nem sok alvással telt, nem tudtam aludni, a fáradtságtól, meg a kicsit összezavarodott időérzékemtől.
Másnap 10-re kellett a buszhoz mennünk ezt az akadályt sikerült könnyen venni. A szállásunkat pár utcára a szállástól foglaltuk. Már a busznál jó néhány ismerős arccal futottunk össze ami a táborban még tovább folytatódott. Mindenki nagyon kedvese volt, és jó volt újra régről ismerős arcokat látni. A buszút 3,5 óránkba telt Pennsilvanyába az autópályán kialakuló dugó miatt, de ezalatt is már jól elszórakoztatta magát a társaság. Ismerkedtünk egymással. Rögtön sikerült egy igen okos Ausztrál lánnyal leállni beszélgetni, aki rákérdezett hogy Magyarország ugye Németország fővárosa, illetve a dél afrikai lánynak el kellet magyarázni merre található Dél-Afrika…  (A tavalyi és idei tapasztalatok összesített eredményei alapján ki merem jelenteni, hogy az Ausztrál oktatás nem túl magasan kvalifikált!)
A táborba megérkezve folytatódtak az udvariassági körök, jó sok régi és újonnan megismert emberrel. Jó dolog visszatérőnek lenni.  Ez a része tetszett.
Rögtön gyors kipakolás után át is mentem a konyhára is ahol én is dolgozni fogok, beköszönni a többieknek. Gyors terepfelmérést tartva kiderült, hogy nem Marius hanem Alana lesz idén a főpincér aki régebben is volt, csak tavaly a betegsége (Leukémia) miatt nem vállalta már el. Idénre jobban lett és újra munkába állt. Szegény tavaly óta vagy 20 kilót hízott, nem mondanám, hogy jó bőrben van. Tavaly keveset dolgozott, de akkor meg sem lehetett volna mondani róla, hogy egyáltalán beteg. Mindenesetre jó főnök, ez köztudott, remélem én is hasonló véleménnyel leszek majd róla. Egyébként úgy fogadott ő is, hogy jó végre olyan embert látni a konyhában aki tudja majd mit kell csinálni, nagy szüksége van rám.
Megérkezésünk utáni első percben Macsek és Jaeson is nagy mosollyal fogadtak, illetve elsők között rögtön kérdezték, hova szeretnénk menni lakni. Gyorsan ki is választottuk a tavalyi szobánkat. Egyetlen szépséghiba, hogy nem 6 magyar fiú lakik most ott, hanem 3-unk mellett 3 jamaikai fekete srác! 
A munka eléggé viselhető, így a második napon egy laza reggeli után pár óra melóval el is készült a konyhánk, nekem már csak el kellett rendeznem a dolgaimat, hogy a megszokott kényelem legyen a pultomon. Mert a nagytakarítást már tegnap megcsinálták. Ebéd után el is mehettem pihenni, már semmi dolgom mára.
Az angolom érdekes módon érzésemre sokat fejlődött.. gyorsan és elég gördülékenyen megismerkedtem mindenkivel. A csapat elég jónak tűnik, lesz itt sok móka. A jamaikai angolom biztos sokat fog fejlődni a nyár végére ebben a felállásban. Borzalmas amúgy ahogy beszélnek, egy tiszta mondatuk nincs… ( ízelítőül amit már tudok pl: [kámjá] = come here)
Adammel a főnökkel is sikerült itt picit dumálgatni, bejöttem próbálgatni a netet, aztán beszélgetésből az lett, hogy elindultam vele netet szerelni, miután elmeséltem neki hogy egészen jól értek ezekhez a dolgokhoz, ám ő annál kevésbé, és így egyetlen kérdésemre sem tudott válaszolni és ezzel meg is állt a tudomány. Ám elmondása alapján LESZ!!! idén rendes internetünk, mert be van vezetve 3 DSL vonal, és nem csak a Szatelit. Kíváncsian várom!
Közben Andris már találkozott Joe-val is, és úgy néz ki tábor után mehetünk neki segíteni, még nincs semmi lefixálva de mondta, hogy okok majd akkor megbeszéljük, de részéről a dolog jól hangzik.
Folyt.köv.

Doctor's dinner és egyebek

Megvolt az eslő Doctor’s dinner is. Már épp kezdtem örülni délután, hogy idén nem én fogom csinálni, mire utolsó pillanatban felkértek. Pont előtte meséltem Jonnak, hogy még nem szóltak hogy segítenem kellene, úgyhogy szabad lesz a kedd estém, mire mondta hogy hát az nem úgy van, mert természetesnek veszik hogy ott vagyok, ezért nem szóltak. Hát mondom az nagyon érdekes.... Jon szólt Chefnek, hogy jó lenne ha hivatalosan is megkérnének, mert ez így elég sértő.

Szóval megint megvan a kedd esti programom. Tavaly egy lánnyal csináltam, hogy ne unatkozzak, de egyedül sem éri meg anyagilag, hát ha még osztozkodni kell.

Kedd volt az első igazi cooking out nap is, és elég nehéz volt 3 emberrel vinni a konyhát, előkészíteni a doktor vacsoráját, meg mindenkinek elmagyarázni mindent. Sikerült megoldani, de jól leizzadtam. Sokkal könnyebb lett volna ha minden a helyén van.

A vacsi nem volt rossz. Valami flancos gyümölcsleves volt, utána banános hal zsenge hüvelyes zöldborsóval meg dinsztelt hagymával, aztán valamilyen saláta minenfajta különleges zöldséggel, meg valami öntettel amit Chef egy órán keresztül gyártott, aztán epres ginger alles itóka. A főfogás bárány borda volt valami kéregben , vadrrizzsel meg gombával, a desszert meg valami megjegyezhetetlen nevű dolog volt, egyébként ilyen különleges állagú vanilíás puding volt karamellizált banánnal meg karamella öntettel.

Még jó hogy előtte vacsoráztam. Végülis csak 9-ig kellett bent maradnom. Az utolsó fél órában ott meditáltam, mert már rég végeztek mindennel, de még boroztak, a terítéket meg mégsem vehetem ki alóluk. Kifizettek két hétre előre. Még jó, mert tavaly is volt alkalom, mikor Grace nem volt a helyzet magaslatán, és elfelejtette odadni a pénzt. Nem szóltam érte, mert nekem lett volna kellemetlen.

Ma megint nem sikerült szünetet tartanom. Egész nap kb 30 percre hagytam el a konyhát. Ha most tőből kitépnék a lábam, kellemesebb érzés lenne annál mint amit érzek. Ráadásul még mindig beteg vagyok. Ha nehezet kell emelnem mindig elkezd fájni a fülem, vagy ha elfordított fejjel nyelek. :D

Minden napra van valami csavar. Ma például ebédnél nem desszert volt, hanem milkshake bar, ami azt jelenti, hogy felszolgálás után 5 percünk van arra, hogy eltakarítsunk mindent, mert kell a hely a turmixoknak hogy shaket gyárthassanak. Az egész procedúra kb 1 órás, addig neki sem állhatnak kitakarítani az étkezőt. A head stuff meg a counselorok csinálják az egészet, úgyhogy nekünk nem sok dolgunk van vele, de így később végezünk.

Szerencsére holnap half day offom lesz. Na persze.... Hiszem ha látom. Mivel fogalmuk sincs hogyan kell összekészülődni cooking outra, ezért természetesen bent kell maradnom. Főleg hogy ma átvariáltuk az egészet. Graccel nagyon beleéltük magunkat idén a rendszerezésbe, én a konyhát rendszerezem, ő meg a papírokat meg a menüt. Szerintem ekkora rend még sosem volt a konyhán mint idén. Kidobtam a berendezés felét, mert már évek óta csurig volt olyan dolgokkal amit életben nem használtak, én meg meguntam hogy kerülgetnem kell mindent meg semminek sincs hely aminek kellene. Most annyi üres polc van hogy öröm nézni. :D Sajnso a rendnek nagy az ára, mert naponta 2 meetinget tartok, mert egyesek kicsit nehezen értik meg a dolgokat.

Hétfő, Kedd, Szerda

Hétfőn igazából nem igazán emlékszem mi volt, úgyhogy gondolom nem történt semmi fontos :). Kedden közösségi bowlingon voltunk, a tábor vitt el minket, semmit nem kellett fizetni, sőt pályánként még fizettek egy adag nacho-t és egy adag sült krumplit. A pályánkat sikeresen megnyertem, bár elég szoros volt a verseny.
Ma (azaz szerdán) úszó tesztet kellett csinálnia mindenkinek, aki a nyár folyamán úszni akar, de igazából ennek semmi értelme nem volt, mert a medencét csak akkor használhajtjuk, ha van ott egy lifeguard is. A teszt után pool party volt, aminek kb 9kor lett vége, senki sem fulladt meg, és mindneki jól érezte magát.
Ma leadtam a ruhámat a mosatni, állítólag idén nem olyan szar, mint az utóbbi években, hát majd meglátjuk, ha nem tűnik el semmim, és nem lesznek büdösek a ruháim, akkor idén a táborral mosatok, legalább megtakarítok egy kis pénzt.
Másról nem igazán tudok írni, a munka minden nap ugyan úgy telik, a csapat egyre jobb, az új rendszer sem annyira rossz, egyetlen hátráya, hogy amikor itt lesznek a gyerekek, akkor legalább 30 percet veszítünk ezzel, tehát ebből a szempontból nekünk hatalmas szívás.
Jövő hét kedden jönnek a gyerekek, addig elvileg nem történik majd semmi extra, úgyhogy addig valószínűleg nem is jelentkezem.

Még élek

Hétfő van, de olyan mintha vasárnap lenne mert reggel brunch volt (reggeli meg ebéd összevonva), mindjárt mennem kell megfagyiztatni a bandát, ezek tipikusan vasárnapi dolgok.
Ja, a jóhír az, hogy még élek, bár kérdéses még meddig. :D Tegnap végre megkaptam az anibiotikumokat. Hatni még nem hatottak, talán annyit javult a helyzet, hogy már nem fáj a fülem annyira, viszont a torkom kétszer annyira és elkezdtem köhögni is. Már nagyon untam magam ebben a 3 napban. Teljesen belefáradtam a fekvésbe. Tegnap este egy kis fájdalomcsillapító után már annyira jól éreztem magam, hogy fél óra alatt bepótoltam a 3 nap alatt kimaradt kajálásaimat. :D Úgy toltam be a zsíros pizzát hogy öröm volt nézni. :D Alig bírtam nyelni, de azért lenyomtam 3 szeletet. A többiek meg csak röhögtek, hogy milyen képeket vágok közben.
Remélem megmaradok, mert tegnap már félig eltemettem magam, miután anyuval konzultáltam, és kiderült hogy valószínűleg nem is a mundulám van begyulladva, hanem a nyirokcsomóm... Az orvos is magyarázott valamit hogy nem a mandulámmal van gond, csak nem értettem miről beszél.
Ma reggel úgy döntöttem visszamegyek dolgozni. Mindenki nagyon örült, én kevésbé. 10 perc alatt sikerült kiakasztaniuk. A torkom eszméletlenül megfájdult, annyit kellett magyaráznom, meg persze hogy utolsó pillanatban kellett mindent megszerelni a konyhábam meg az étkezőben, és 3 nonstop kalapáló karbantartót kellett túlordibálnom.
2 ember totál kezelhetetlen, állandóan csak sír a szájuk minden miatt, és túl lassan is dolgoznak. A másik pedig az, hogy fél óra magyarázás után 3 ember 1 óra alatt nem tudta bepakolni úgy a tejeshűtőt, ahogy kellett volna. Mellékesen ez egy 10 perces meló egy embernek. A végén már inkább én csináltam meg, meg láttam hogy reménytelenek. 3 napra hagyom ott a konyhát, és mindenn totál káosz. Az első fél órám azzal telt hogy visszapakoltam mindent a helyére, meg kijavítottam a hülyeségeket, mert persze semmit sem találnak meg egy hónap után sem a pincében. Mától átvettem a teljes irányítást a konyha felett. :D Oleget a helyettesemet visszatettem general kitchen stuffba, mert nincs elég emberem.
Azért még van hova fejlődnie a bandának. A sebességükkel idén nincs gond, csak pár apróságról van szól. Például meg kell tanulniuk nemet mondani. Ki van minden porciózva, és nehéz megérteniük, hogy akkor sem adhatnak több kaját, ha egy 6 éves kisgyerek boci szemekkel, már majdnem sírva könyörög hogy adjunk neki mondjuk 2 darab halat, mert ő nem szereti a pálcikás hotdogot. Ilyenkor örülük hogy nem szolgálok fel, mert szürnyű látni ahogy a kétszámmal nagyobb kockás flanell nacijaikban meg gumi pacskerjaikban szomorúan bámulva a tányérjukra elballagnak. Olyankor nekem is majdnem megszakad a szívem, dehát ez van, ki van adva az ukáz. Jöhetnek repetázni ha már minenki kapott. Sokfajta kaja van kirakva egyszerrre, szóval ha mindenből kérnének, akkor nem lenne gond a mennyiséggel, csak ugye van amit nem szeretnek, a kicsik meg még nagyon válogatósak. Nekik csak a pizza kell, meg a chicken nuggets, meg a hamburger sültkrumplival. Zöldség meg a gyümölcs csak akkor fogy amikor a head stuff eszik.
Ma lesz az első teljes étkezésünk. Kiváncsi vagyok mit fognak hozzá szólni, mikor meglátják a konyha fele őrült sebességgel rohanó 300 kisgyereket, meg amikor meglátják azt a mocskot, amit hagynak maguk után. :D
Na, mára legyen elég ennyi, mennem kell előkészíteni a fagyizást. ja igen, ők rootbeerrel eszik a fagyit... És tényleg nem is rossz! :) Bár azt hiszem én ma inkább kihagyom.

Szombat és vasárnap

Úgy alakult, hogy héten ma van a szabadnapom, pedig elvileg vasárnap lett volna, csak elcseréltem az egyik angol sráccal, mert összejött itt a táborban egy csajjal, és együtt akarnak day offon lenni. 10kor már kidobott az ágy, úgyhogy le ballagtam reggelizni, utána meg bejöttem a staff loungeba netezni, ami csodák-csodájára működött is. Ebéd után elmentünk egy kicsit úszni, mert az életmentők voltak olyan jó fejek, hogy ott maradtak vigyázni ránk, nem mintha nem ez lenne a dolguk, de valahogy a konyhásokkal mindig próbálják éreztetni, hogy ők tesznek nekünk szívességet. Utána megint vissza a staff lounge-ba, hogy telefonáljak, de valamiért most meg nem tudok a netre csatlakozni, pedig eddig nem volt semmi probléma. Mostmár nem tudom, hogy az IT-s gyerek fejét, vagy a laptopomat verjem szét. Esetleg a laptoppal a srácot. Holnap megyünk Lee-be az outletbe, meg Pittsfieldbea Mall-ba, azért is szombat és vasárnap a cím mert ez egy bejegyzésnek túl rövid, viszont majd holnap kiegészítem a vasárnapival, meg a ma estével.
Vasárnap reggeli után rohantunk fel tusolni, meg öltözni, hogy elérjük a buszunkat, utána kezdetét vette a kb egy órás út az Outletbe. Láttam elég sok mindent, de végül csak egy futó felsőt (Nike) vettem, 16 dolcsiért, ami szerintem egész jó. Visszafelé bementünk a Pittsfield plazaba, ahol rohadt sok időt töltöttünk, pedig nincs ott semmi értelmes a mozin kívül, de ott nem adtak semmi olyat ami a töbibeket is érdekelné, egyedül pedig nem ülök be a Karate Kölyökre. A rengeteg idő alatt ami rendelkezésünkre állt, bementem egy RadioShack-be (kb mint a MediMarkt, csak kisebb), hogy megnézzem, milyen telefonok vannak, és milyen feltételekkel, de nem sikerült minden részletet kiderítenem, úgyhogy valószínűleg a szabadnapomon ennek fogok utána járni, és ha van valami olcsó megoldás, akkor Bernievel veszünk egy-egy telefont valószínűleg, mert az internet elég szar, hol itt, hol ott. Nálunk mondjuk mától új rendszer van, ami azzal jár, hogy elvileg stabilabb a net, viszont minden 30ik percben, újra be kell jelentkeznem. Azért örüljünk ennek is, jobb mint a semmi.

Mivel hirtelenjében rohadt sok időm lett, ezért most írok egy kicsit.

Hogy hogy ennyire ráérek? Úgy, hogy egész nap nyomom az ágyat. Reggel úgy lettem kirúgva a konyháról.

Még otthon kezdődött a dolog, egy utolsó napos vaterás átadásnak köszönhetően. A lánynak akivel pénteken találkoztam mandulagyulladása volt, amit sikerült elkapnom, de péntek este már nem volt mit tenni.

Szerencsétlenségemre a tábori orvos már itt volt, úgyhogy innentől veszett ügy volt az egész. El sem mentem hozzá egészen tegnapig, amikor már sajnos muszáj volt.

Az orvos kicsit érdekes fazon. Van egy játékmajma, aki a konzulense. Eszméletlen! Rendesen beszél hozzá, mintha igazi volna. Jackonak hívják.

Általában Jacko mondja meg a páciensnek, hogy mi a baja. Egyszer egy counselor szóvá tette hogy neki ugyan má’ ne egy játékmajommal kelljen beszélnie, meg tőle hallani hogy mi a helyzet, erre az orvos, doctor George, úgy besértődött, hogy kirúgta a srácot a rendelőből.

Keddenként este Chef vacsorát ad a doktornak, amin Jacko is rendszeres résztvevő. Saját pohara van meg terítéke, és még kaját is kap. Ismét jelzem, egy kézre húzható játékmajomról van szó. Beszélgetnem is kell vele. Első alkalommal azt se tudtam, mi van. Jacko “kérdezett” tőlem valamit, de én az orvosnak válaszoltam. Erre lecseszett hogy nem ő kérdezte, hanem Jacko. Néztem rá hülyén, hogy ez most mit akar?!

Nahát ez a kedves doktor kezel engem.

A bal mandulám totál be van dagadva, kisugárzik az álkapcsomba a fejembe a fülembe a fájdalom. Ő rámnézett, megnyomkodta a torkomat, és azt mondta vírus, úgyhogy erre nem ad semmit mert úgysem hatna. Mondom az nem vicces, nekem jó lesz az antibiotikum, mert már 6 napja beteg vagyok, és nem múlik el. Ezt a kört minden évben eljátszottuk eddig. Én könyörgök az antiért, ő meg nem hajlandó adni. Nem értem miből állapítja meg hogy vírusos-e, mert tenyészetet nem vesz. Na most ott tartunk, hogy sikerült kikönyörögnöm, ha vasárnapig nem javul a helyzet akkor kapok. Állítja, hogy nem a mandulámmal van a baj, ami azért vicces mert már 5 méterről lehet látni hogy be van dagadva a bal, ha hátrahajtom a fejem. Na mindegy. Ő az orvos, nem lehet vele vitázni. A főnökségnek meg hiába szólok, mert biztos hogy mellé fognak állni, erre is már tavaly volt példa a H1N1-es srác esetében. Ő sem kapott semmit az ég világon.

Most próbálom magam kúrálni ilyen házi módszerekkel, de jobban nem érzem magam semmitől. Remélem túlélem valahogy vasárnapig, aztán jöhet az anti.

Egyébként minden ok. Leszámítva az állandóan totál részeg cukrászt, aki mellé már most be kellett állítani egy embert, pedig az egy egy emberes meló. Ezzel a manőverrel megint ott tartok, hogy nincs elég emberem a konyhán. Kevesebb van mint tavaly, pedig elvileg 3-mal több lett volna. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

Tegnap az egész banda elment Rhinelanderbe vásárolgatni, meg papírokat intézni. Este cook out volt, ami azt jelenti hogy mindenki kivonul megpakolt fa dobozokkal a tábor mellett lévő sütőhelyekre, és ott vacsoráznak, nekünk pedig csak 30 embert kell megetetnünk. Ezért a délutáni rendrakás után ilynekor össze kell készítenünk a dobozokat. Elvileg 2-kor kellett volna indulniuk, de mivel basztak nekem kulcsot adni a pincéhez, meg semmi sem volt a helyén, ezért még 2.15-kor bent volt mindenki, és hogy még rátegyenek a dolgora, bejött a főnök pofázni, hogy ez ám a ti vásárlási időtőkből megy el.... Nem volt mit tennem, elengedtem az egész bandát, én meg ott maradtam egyedül összepakolni a maradékot. Jól kiakadtam, dehát ez van. Még a vacsit is egyedül csináltam meg, mert nem értek vissza időben. A fiúk 6 kor futottak be, pedig 5.30-kor van vacsora. Az a srác vitte őket, aki egyébként 7 évig dolgozott a konyhán, de idén túl későn jelentkezett, úgyhogy karbantartó lett. Mindenbe bele tud pofázni a konyhán, hogy ezt miért úgy csinálom.... mert ő ezt nem úgy csinálta régen....

Én meg mosolyogva megmondtam neki hogy változnak az idők, és ez már nem az ő konyhája, én sem megyek hozzá oda pofázni a maintenanceba.

Meg felhívtam a figyelmét arra is, hogy ha ilyen sokáig dolgozott a konyhán, akkor hogy-hogy nem tudja hogy mikor kell visszaérni kaja előtt. Büntiből 4-en takarították ki az egész konyhát a srácok, a lányokat meg elengedtem haza, de túlságosan összetartóak, úgyhogy a többség visszajött fél óra múlva hogy segítsenek. :DDDD

Szerencsém van, mert nagyon jó csapat jött össze munka szempontjából, de lehetnének kicsit lazábbak is. Na mindegy, nem lehet minden tökéletes. :)))

Norbi: Idei első - utolsó napok itthon

Na Sziasztok! Eljött az ideje hogy én is megkezdjem a blogolást az idei útról. Az órára pillantva kimondhatom, hogy holnap én is utazom. Gyakorlatilag még kettőt alszom! :) Idén nem sikerült túl aggódni a dolgot. (Férfiasan bevallom, tavaly rajtam volt a majré már az utolsó napokban). Ez részben köszönhető a tapasztalatnak, részben pedig a meglehetősen stresszes évnek ami mögöttem van.
Ma -innentől alvásidőszámításban kalkulálva-, azaz két nappal indulás előtt elkezdtem összeszedegetni a gondolataimat és rendbe szedni a dolgaimat. Persze a hivatalos dolgok már rég le vannak zongorázva, de akad azért még egy két apróság ilyenkor... A legnagyobb feladatot a vizsgaidőszak alatt elmaradt rendrakások pótlása okozta. A tényleges pakolás már holnapra marad. Minek elsietni!? Fejben már össze is raktam a listát, íme fontossági sorrendben: laptop, laptoptöltő, bankkártya, fogkefe, útlevél... és még egy két apróság, ja meg a ruhák és kész is! :) Holnap azért átgondolom mi kellhet még...
Összehoztam még egy megfázást így a kiút előtt, köhögök rendesen. Ezt jó lenne kikúrálnom még az indulás előtt, szóval nincs nagyon több búcsúbuli, semmilyen utolsó utáni utáni!! :) Na persze...

Rendrakás és Bo

Tegnap rendberaktuk a száraz raktárat, a hűtőt, meg a fagyasztót, és nem tudom, hogy ennek hatására, vagy Bernitől vagy Rékától, de faszán fáj a torkom, tegnap a mézes tea valamelyest enyhítette a torokfájást, de most megint rossz. A fagyasztót nagyon szar volt rendberakni egyrészt mert kurv*ra hideg volt, másrészt hatalmas káosz uralkodott. Végül nem Petivel (Szabóval) lettem raktáros, mert Mila kitalálta, hogy egy olyan embert kell választanom, akinek ez az első éve. Day-offom úgy néz ki vasárnaponként lesz, ami annyira nem is rossz, attól függ, hogy a boltok hogy vannak nyitva, mert nem emlékszem rá.

Tegnap lementem Petiékkel a dohányzó bunkiba, és ott volt Bo is, aki eredetileg Vincent, de csak Bo-nak hívatja magát. Texasból jött és az elején elég nehéz volt megérteni, de most már egyre jobban értem. Megkérdezte tudok-e kosarazni. Mondtam, hogy tudok, de kosárra dobni nem. Azt mondta ez hülyeség, biztos megy, ha már ilyen magas vagyok. Kitalálta, hogy majd lemegyünk a sportcsarnokba, én majd ülök mint egy hülye, ő meg dobálgat, aztán majd kihív két arcot, és mondja nekik, hogy választ valakit, hogy játszunk egyet. Kiválaszt engem, hogy hé te kis hülye gyere ide, játszunk ezek ellen. Az elején majd adom a hülyét, eldobom, meg elrúgom a labdát, aztán majd 5 perc múlva belehúzunk, lenyomjuk őket, és bezsebeljük a lóvét :)

Első napok Camp Ojibwa

Na jó! Mivel már úgyis van ez a blog, megpróbálok én is néha postolni. :)))
Hmm…. Hol is kezdjem. Az utazást már úgyis leírta Balázs, úgyhogy én nem foglalkoznék ezzel a témával.
Még annyit tennék hozza, hogy azért ne legyen minden csodálatos, sikerült összetörnünk a tükörreflexes gépünk kijelzőjét a business classos székekkel.
Na mindegy, még így is megérte… :D
Nagyon izgultam ki fog kijönni értem a reptérre. Valahogy senkihez sem volt kedvem, és még nem éreztem biztosnak az angol nyelvtudásom sem.
Hál' istennek pont az ausztrál gyereket küldték, aki nagyon profi az önajnározában úgyhogy csak annyit kellett mondanom egész út alatt, hogy: "Really? Wow! Gos! That's amazing! Nice!" és ezek kombinációját, de jó sokszor. :D
Kicsit frusztráltnak éreztem magam. Mindenkinek megmutatni magam, váltani velük pár szót… Nem volt túl nagy kedvem hozzá. A többség alig ismert meg a rövid hajam meg a szemüveg maitt. Vicces volt látni az arcokat. :D Látszódott egy-két emberen a sokk. Scott arcáról kb azt lehetett leolvasni, hogy “Ez meg ki a franc, és miért rohan felém széles vigyorral, és különben is minek ölelget?!”
Kb. 2 körül már a táborban voltam, gondoltam nem fekszek már le, hogy ne legyen másnap gond a felkeléssel.
A szobatársaim nagyon viccesek voltak. Az udvaron találkoztam velük először. Két lengyel lány. Megkérdezték félve hogy elfogadom-e őket szobatásnak. :D Aztán mikor bementem a szobába és kérdeztem melyik ágy szabad, azt mondták mindegyik, mert ők eddig rám vártak, hogy majd jövök, és választok magamnak. Néztem rájuk hülyén. Mondtam ne vicceljenek már, bökjenek rá az ágyra ahol eddig aludtak, én meg majd választok a maradékból. Kérdeztem tőlük, miért vannak még mindig elő a bőröndjeik. Kiderült, hogy már 12 napja bőröndből öltözködnek, mert még csak ki sem mertek pakolni, nehogy majd megharagudjak rájuk, mert elfoglalktak 2 fiókot. :D
Szerettem volna ha idén végre mindenki tudja már az első pillanattól kezdve hogy én leszek a főnök, de azért ez egy kicsit már túlzás volt.
Aludni természetesen nem nagyon kellett. Gondoltam inkább fent maradok, és majd este lefekszek, reggel meg felkelek az itteni idő szerint. A lefekvéssel nem is volt gond, csak az elalvással. Természetesen hogy mégjobb legyen, hajnali 3-kor felébredtem, és vissza már nem tudtam aludni, ezért inkább lementem kicsit a konditerembe, és már jó korán a konyhában voltam.
Mivel aznapra vártuk Chefet, gondoltam akkor kitakaríttatom velük a konyhát.
Oleg a segédem mondta a nap végén, hogy mindenki úgy várta már hogy megjöjjek, de most mindenki azt kívánja hogy inkább sohase értem volna ide. :D
Hogy jól kifárasszam magam elmentem szünetben futni is, de hiába, mert az elalvással most nem volt gond, de 5-kor megint felébredtem, és nem tudtam már visszaaludni.
A mai (második) napom viszonylag eseménytelenül telt. Csak nehéz patent rendben tartani a konyhát, mert természetesen Chef ma sem ért ide, és szeretném ha minden tökéletes lenne mikor megérkezik.
A társaság egyébként ok, már-már túl jók is. Idén nem lesznek nagy balhék. Inni sem isznak, nem is járkálnak ki a táborból, úgyhogy a vezetés boldog lehet, én már kevésbé, mert a munkán és az alváson kívül nem nagyon csinálnak semmit. Mindenki ágyban van már 9-10 körül, a keményebb esetek már 8-kor, szóval unalmas évnek nézünk elébe.

Hétfő, az első nap...

Ma volt az első munkanap, kicsit szokatlan volt tavalyhoz képest, mert új rendszer van kialakulóban. Louis, a kedves igazgató így "könnyíti meg az életünket". Megérkezett Mila is, aki meglátva a konyhát, kisebb sokkott kapott, ugyanis az elvársai a konyha tisztaságát illetően elég nagyok, ami valahol meg is érthető. A többieknek próbáljuk elmondani, hogy mi hogy csináltuk tavaly, mert az a végére elég jól működött, de még akadnak kommunikációs problémák. Munka után elmentünk egyet kondizni, mivel a net akkor még nem ment, de mire befejeztük a kondit, és vissza értünk a Staff Loungeba a net ismét működött, de mire ennek a bejegyzés végére értem már megint nincs net, úgyhogy most ismét nem teszem közzé ezeket a bejegyzéseket.

Reptér, utazás...

Miután sikerült leküzdenünk Budapest nehézségeit ki is értünk a reptérre. Mire kiértünk már tartott a check-in, gyorsan be is álltunk a sorba. Mikor ránk került a sor, kiderült, hogy mindketten középpen ülünk, csak éppen 16 sor különbséggel. Mondtuk, hogy az nem mókás, valahogy tegyék egymás mellé õket. Az sajnos nem megy, mert már mindenkinek be van foglalva a hely, próbáljuk meg a gépen. Csalódottan elkönyveltük a tényt, hogy a gépen kell csereberélnünk, és csak a szerencsén múlik, hogy a következõ 10 óra 15 percet sikerül-e egymás mellett töltenünk. A kapunkat délbe nyitották, mi 11:45-kor elindultunk a biztonsági vizsgálat felé. Sikeresen át jutottunk, és kb. 5 perc várakozás után bemondták a nevemet a hangosbemondón. Odaálltam a pulthoz, és megtörtént a csoda. Kaptunk egymás mellé jegyet, méghozzá ablak mellé és a 4. sorba :):). Aki utazott repülõn az tudja, hogy a 4. sor, hol helyezkedik el :):). Az elsõ "sokkot" kiheverve, élveztük a hellyel járó elõnyöket, az úton semmi probléma nem volt, zökkenõmentesnek is mondható. A vámhoz nagyon hamar odaértünk, fél 6kor már bent is voltunk az országba!!! Mivel Petiék még nem vártak ránk, pedig elvileg 4kor leszálltak, elindultunk az airtrain felé, gondoltuk ott úgyis találkozunk velük. És tényleg találkoztunk velük az airtrainnél. Eljutottunk a szállásra, és mivel fáradtak voltunk, csak kajért mentünk el, a városban nem néztünk szét. Reggel kikisértem Bernit a reptéri buszig, mert nem akartam lekésni én is a buszom. Miután ideértünk a táborba, elmondták megint, hogy mi hogy merre meddig, aztán csinált mindenki amit akart. Gondoltam ,hogy bejelentkezek, hogy tudjátok még élek, de az internet nem működésében fennakadások voltak (értsd: néha 5 percre volt net, aztán semmi egészen máig, de kitudja meddig lesz így) Remek, most is elment, pedig csak öt percig volt még....

Képek később