Első napok Camp Ojibwa

Na jó! Mivel már úgyis van ez a blog, megpróbálok én is néha postolni. :)))
Hmm…. Hol is kezdjem. Az utazást már úgyis leírta Balázs, úgyhogy én nem foglalkoznék ezzel a témával.
Még annyit tennék hozza, hogy azért ne legyen minden csodálatos, sikerült összetörnünk a tükörreflexes gépünk kijelzőjét a business classos székekkel.
Na mindegy, még így is megérte… :D
Nagyon izgultam ki fog kijönni értem a reptérre. Valahogy senkihez sem volt kedvem, és még nem éreztem biztosnak az angol nyelvtudásom sem.
Hál' istennek pont az ausztrál gyereket küldték, aki nagyon profi az önajnározában úgyhogy csak annyit kellett mondanom egész út alatt, hogy: "Really? Wow! Gos! That's amazing! Nice!" és ezek kombinációját, de jó sokszor. :D
Kicsit frusztráltnak éreztem magam. Mindenkinek megmutatni magam, váltani velük pár szót… Nem volt túl nagy kedvem hozzá. A többség alig ismert meg a rövid hajam meg a szemüveg maitt. Vicces volt látni az arcokat. :D Látszódott egy-két emberen a sokk. Scott arcáról kb azt lehetett leolvasni, hogy “Ez meg ki a franc, és miért rohan felém széles vigyorral, és különben is minek ölelget?!”
Kb. 2 körül már a táborban voltam, gondoltam nem fekszek már le, hogy ne legyen másnap gond a felkeléssel.
A szobatársaim nagyon viccesek voltak. Az udvaron találkoztam velük először. Két lengyel lány. Megkérdezték félve hogy elfogadom-e őket szobatásnak. :D Aztán mikor bementem a szobába és kérdeztem melyik ágy szabad, azt mondták mindegyik, mert ők eddig rám vártak, hogy majd jövök, és választok magamnak. Néztem rájuk hülyén. Mondtam ne vicceljenek már, bökjenek rá az ágyra ahol eddig aludtak, én meg majd választok a maradékból. Kérdeztem tőlük, miért vannak még mindig elő a bőröndjeik. Kiderült, hogy már 12 napja bőröndből öltözködnek, mert még csak ki sem mertek pakolni, nehogy majd megharagudjak rájuk, mert elfoglalktak 2 fiókot. :D
Szerettem volna ha idén végre mindenki tudja már az első pillanattól kezdve hogy én leszek a főnök, de azért ez egy kicsit már túlzás volt.
Aludni természetesen nem nagyon kellett. Gondoltam inkább fent maradok, és majd este lefekszek, reggel meg felkelek az itteni idő szerint. A lefekvéssel nem is volt gond, csak az elalvással. Természetesen hogy mégjobb legyen, hajnali 3-kor felébredtem, és vissza már nem tudtam aludni, ezért inkább lementem kicsit a konditerembe, és már jó korán a konyhában voltam.
Mivel aznapra vártuk Chefet, gondoltam akkor kitakaríttatom velük a konyhát.
Oleg a segédem mondta a nap végén, hogy mindenki úgy várta már hogy megjöjjek, de most mindenki azt kívánja hogy inkább sohase értem volna ide. :D
Hogy jól kifárasszam magam elmentem szünetben futni is, de hiába, mert az elalvással most nem volt gond, de 5-kor megint felébredtem, és nem tudtam már visszaaludni.
A mai (második) napom viszonylag eseménytelenül telt. Csak nehéz patent rendben tartani a konyhát, mert természetesen Chef ma sem ért ide, és szeretném ha minden tökéletes lenne mikor megérkezik.
A társaság egyébként ok, már-már túl jók is. Idén nem lesznek nagy balhék. Inni sem isznak, nem is járkálnak ki a táborból, úgyhogy a vezetés boldog lehet, én már kevésbé, mert a munkán és az alváson kívül nem nagyon csinálnak semmit. Mindenki ágyban van már 9-10 körül, a keményebb esetek már 8-kor, szóval unalmas évnek nézünk elébe.