Hétfőn igazából nem igazán emlékszem mi volt, úgyhogy gondolom nem történt semmi fontos :). Kedden közösségi bowlingon voltunk, a tábor vitt el minket, semmit nem kellett fizetni, sőt pályánként még fizettek egy adag nacho-t és egy adag sült krumplit. A pályánkat sikeresen megnyertem, bár elég szoros volt a verseny.
Ma (azaz szerdán) úszó tesztet kellett csinálnia mindenkinek, aki a nyár folyamán úszni akar, de igazából ennek semmi értelme nem volt, mert a medencét csak akkor használhajtjuk, ha van ott egy lifeguard is. A teszt után pool party volt, aminek kb 9kor lett vége, senki sem fulladt meg, és mindneki jól érezte magát.
Ma leadtam a ruhámat a mosatni, állítólag idén nem olyan szar, mint az utóbbi években, hát majd meglátjuk, ha nem tűnik el semmim, és nem lesznek büdösek a ruháim, akkor idén a táborral mosatok, legalább megtakarítok egy kis pénzt.
Másról nem igazán tudok írni, a munka minden nap ugyan úgy telik, a csapat egyre jobb, az új rendszer sem annyira rossz, egyetlen hátráya, hogy amikor itt lesznek a gyerekek, akkor legalább 30 percet veszítünk ezzel, tehát ebből a szempontból nekünk hatalmas szívás.
Jövő hét kedden jönnek a gyerekek, addig elvileg nem történik majd semmi extra, úgyhogy addig valószínűleg nem is jelentkezem.
2010. június 24., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése