2010. június 19., szombat

Szombat és vasárnap

Úgy alakult, hogy héten ma van a szabadnapom, pedig elvileg vasárnap lett volna, csak elcseréltem az egyik angol sráccal, mert összejött itt a táborban egy csajjal, és együtt akarnak day offon lenni. 10kor már kidobott az ágy, úgyhogy le ballagtam reggelizni, utána meg bejöttem a staff loungeba netezni, ami csodák-csodájára működött is. Ebéd után elmentünk egy kicsit úszni, mert az életmentők voltak olyan jó fejek, hogy ott maradtak vigyázni ránk, nem mintha nem ez lenne a dolguk, de valahogy a konyhásokkal mindig próbálják éreztetni, hogy ők tesznek nekünk szívességet. Utána megint vissza a staff lounge-ba, hogy telefonáljak, de valamiért most meg nem tudok a netre csatlakozni, pedig eddig nem volt semmi probléma. Mostmár nem tudom, hogy az IT-s gyerek fejét, vagy a laptopomat verjem szét. Esetleg a laptoppal a srácot. Holnap megyünk Lee-be az outletbe, meg Pittsfieldbea Mall-ba, azért is szombat és vasárnap a cím mert ez egy bejegyzésnek túl rövid, viszont majd holnap kiegészítem a vasárnapival, meg a ma estével.
Vasárnap reggeli után rohantunk fel tusolni, meg öltözni, hogy elérjük a buszunkat, utána kezdetét vette a kb egy órás út az Outletbe. Láttam elég sok mindent, de végül csak egy futó felsőt (Nike) vettem, 16 dolcsiért, ami szerintem egész jó. Visszafelé bementünk a Pittsfield plazaba, ahol rohadt sok időt töltöttünk, pedig nincs ott semmi értelmes a mozin kívül, de ott nem adtak semmi olyat ami a töbibeket is érdekelné, egyedül pedig nem ülök be a Karate Kölyökre. A rengeteg idő alatt ami rendelkezésünkre állt, bementem egy RadioShack-be (kb mint a MediMarkt, csak kisebb), hogy megnézzem, milyen telefonok vannak, és milyen feltételekkel, de nem sikerült minden részletet kiderítenem, úgyhogy valószínűleg a szabadnapomon ennek fogok utána járni, és ha van valami olcsó megoldás, akkor Bernievel veszünk egy-egy telefont valószínűleg, mert az internet elég szar, hol itt, hol ott. Nálunk mondjuk mától új rendszer van, ami azzal jár, hogy elvileg stabilabb a net, viszont minden 30ik percben, újra be kell jelentkeznem. Azért örüljünk ennek is, jobb mint a semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése