Elég régen írtam már utoljára, így néhány dologra már nem is emlékszem, de azért most megpróbálom összeszedni, hogy mi is történt mostanában.
Nos a múlt hét szerdánál hagytam abba a dolgot. Csütörtökön visszajöttek a ruháim, és sikeresen elhagytak 3 fél pár zoknimat, úgyhogy most már a lyukadások miatt és a veszteség miatt is, valószínűleg be kell ruháznom néhány új zoknira. A veszteség mellett a másik fekete pontot azért kapták, mert az egyik pólóm, hót vizesen jött haza. Nem értem miért csak egy, de ez van. Viszont úgy döntöttem, hogy kapnak még egy esélyt, hátha ez csak valami véletlen, és tudnak ők ennél jobbat is, úgyhogy a héten megint elküldtem a cuccot, amit ma hoztak vissza. Mikor elkezdtem kipakolni a táskából hatalmas meglepetés ért, hiszen a ruháim nagyjából össze voltak hajtogatva. Csak ájuldoztam, hogy milyen ügyes kis vendég munkás jutott most nekem, mire a többiek mondták, hogy nekik mindig összehajtották, ez nem újdonság. Zoknim nem tudom, hogy hiányzik-e, mert azok és a gatyák még a zsákban vannak, de remélem meg van minden. Az egyik angol csaj benne felejtett 20 dollárt és az egyik bankkártyáját a farmerjében, amit mindenki meglepetésére egy lezárt műanyag zacskóban vissza is kapott.
Pénteken nem történt semmi említésre méltó, szombaton pedig munka után kimentünk a Bogie's-ba bulizni egyet, mielőtt megjönnek a kölykök. Találkoztunk Tatianával isi, akivel megbeszéltük, hogy ha lesz szabadnapja (ugyanis most jelenleg 3 helyen dolgozik), akkor szervezünk majd valami jó kis programot.
Szombat este hattól vasárnap este 5ig day off-ja volt az egész tábornak, még egy utolsó, a nagy nyitás előtt, így a tábor szinte üres volt, kb 30-an szállingóztak az egész táborban, plusz a 20 konyhás :) így szerencsére kaptunk egy kis plusz pihenőt (a többieknek plusz volt, nekem amúgy is day offom volt aznap), és elmentünk egy közeli "vízeséshez", amit inkább neveznék csobogónak, de ennek ellenére nagyon szép volt, és remek hely a pihenésre. A víz első érintésre igen hidegnek tűnt, patakról lévén szó, de azért a végére majdnem az egész társaság önfeledten lubickolt a hullámokban. 5re sajnos vissza kellett érni a táborba, ugyanis a vacsora már teljes létszámmal zajlott, így valakinek kaját kellett csinálni nekik.
Hétfőn megint nem történ semmi extra, szokásos nap volt. Kedden megjöttek a kis vakarcsok, úgyhogy beindult a nagyüzemi élelmiszer gyártás is. Szerencsére csak 10kor kezdtem aznap, de a woo lányok hamarabb felébresztettek, mint ahogy én szeretem volna, de sebaj, legalább megint elcsodálkozhattam azon, hogy mennyi szülőnek nyűg a gyereke a nyáron :D:D A vacsora hatkor volt, és kb 20:30-ra már kész voltunk a mosogatással és a felmosással is, tehát már csak az hiányzott, hogy mi is ehessünk. Mila, a konyhafőnök kijött az irodából, és kérdezte, hogy kész vagyunk mindennel? Mondtuk, hogy ige, és ezen eléggé meglepődött, majd közölte, hogy mióta itt van (11 éve) azóta ez volt az egyik leggyorsabb opening day utáni eltakarítás.
A következő néhány napban dominikai vendégmunkások vették birtokukba a tábort festés céljából, de mivel alul vannak fizetve, ezért úgy gondolták szert tesznek egy kis mellékesre, így hát több száz dollár, 40 font és egy iPod cserélt gazdát azalatt a három nap alatt, amg itt dolgoztak. A dollárt nem egy embertől lopták el, hanem összesen 4en voltak áldozatok, akiket az igazgató szó nélkül zsebből kártalanított. Nem tudom mit csinált volna, ha valaki azt mondja, hogy nálam bizony 500 dollár volt...
Már el is érkeztünk a mai (azaz tegnapi naphoz) ma szintén nem történ semmi érdekes, azon kívül, hogy kitaláltuk, hogy holnap akikkel day offon vagyunk lemegyünk a tóhoz, ahol sörözgetünk és grillezünk a konyháról szerzett finomságokból, és így mi is jól megünnepeljük a Függetlenség Napját, ami holnap, vagyis ma lesz/van.
U.i.: Szerdán csak háromig dolgoztam volna, de pont beért egy szállítmány, és a következő párbeszéd zajlott Mila és köztem:
- Háromig dolgozol ma? - kérdezte Mila
- Igen. - felelte Balázs
- És elmúlt már 3 óra?
- El.
- Egy six packért cserébe nem vennéd át?
- Naná, hogy átveszem :)
Így végül 5ig maradtam bent Danival, aki később csatlakozott hozzám, mikor jött fel cigizésből, és így neki is jár 3 egység :)
Azt hiszem egész jól sikerült összeszednem az elmúlt hetet, bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem, de minden nap hulla fáradt voltam, egyszerűen nem volt erőm írni, a legdurvább nap az volt amikor 6-ra mentem, tehát 5:45kor keltem, majd 22:45kor sikerült visszaérnem a szobába, mind ezt egy fél órás szünettel egész nap, ami nem volt túl kellemes, de hát ez van, még gyorsulnia kell a bandának, és akkor talán minden nap sikerül legkésőbb 9re végeznünk, feltéve ha nem találják ki, hogy két részletben eszik a banda, az egyik fele 6kor, a másik pedig 7kor, mert akkor biztos hogy bent leszünk 10ig.
2010. július 4., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése