Már jó előre eldöntöttük, hogy a vasárnapi szabadnapunkon, kimegyünk a tóhoz, amolyan tavalyi féle magyar shabbat szerűt tartani, csak most nem vettünk disznót (még). felkeltünk reggel, kb. 11 órakor sikerült is megreggelizni, majd megkérdeztem Milát, hogy vihetünk-e a konyháról húst, mert szeretnénk grillezni a tóparton. Azt mondta semmi akadálya, vigyünk amit akarunk. Elkezdtük összeszedni a cuccokat, amivel ebéd végére készen is lettünk. Mivel úgy gondoltuk, hogy a tó elég messze van gyalog, ezért először egy sofőrt próbáltunk meg szerezni, aki a tábori kocsik egyikével kivisz minket a tóhoz. Ez a küldetés nem sikerült, így elindultunk bicikliért, de abból sajnos csak két darab állt rendelkezésre. Elkeseredésünkben visszamentünk megint a konyhára, hátha megleljük mégis valahol a sofőrt, aki talán elvinne minket, de sajnos most sem volt ott. Ekkor megláttuk Zuzkát, Mila feleségét, hogy a gyerekkel sétálgat a konyhában, és hát gondoltuk, ha gyerekkel van, akkor neki ma van a szabadnapja, mi lenne, ha esetleg ő vinne el minket. Odamentem hozzá megkérdezni, és még a mondatot sem volt időm befejezni, már mondta is, hogy igen, hova akarunk menni. Végül tehát az utazásunk is megoldódott, és így csak hazafelé kellett sétálni, de az már nem volt egyáltalán vészes, mert akkorra már mindent megettünk. Hárman (Szilvi, Dani és én) voltunk lent a tónál, de később Peti is csatlakozott hozzánk, aki 3ig dolgozott, és csak ezután ért rá. A kaja szerintem jó lett, de rájöttünk, hogy legközelebb hamarabb kérünk húst, és akkor jó előre be is pácoljuk, hogy még jobb legyen.
Jövő hét szerdán megyünk ismét Six Flaggsbe, abba a vidámparkba, ahol tavaly is voltunk, úgyhogy vasárnap nem lesz day offom, de majd megpróbálok valamikor telefonálni. Jövő hét pénteken lesz egy kirándulás New Yorkba a gyerekeknek azt hiszem, ahova a support staffból is mehet néhány j munkás ember, a karbantartók és a takarítós lányok elvileg mehetnek, nekünk nem szólt senki, de szerintem nem is fog, mert tavaly sem volt senki :)
Majd jelentkezem
2010. július 7., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Tök jó hogy ilyen sokat írtok! Jó olvasni az eseményeket!
VálaszTörlésLegjobbakat!
hááát, úgy látom elakadt az írás. Megjöttek a gyerekek, Berni és Balázs is eltűnt, Norbi meg (a tábor megmentője) teljes inkognitóba került.
VálaszTörlésNo, valaki nem ír valami újdonságot?
Pusssz mindhármótoknak, érezzétek jól magatokat a munka közben/után.