Berni első bejegyzése

Na a nagy utazásban megfáradva és a buszon lévő wifinek megörülve megteszem én is első bejegyzésem.

Annyit mondhatok hogy idén sem maradtam kaland nélkül. :D

Anyira szarul megy a Melévnak hogy már be sem állítja a repülőit a terminálhoz, busszal vittek ki minket a géphez. Na erről ennyit. Ennyi pénzért pedig már igazán a seggem alá tolhatnák a gépet. Az első percek halálfélelmei után elég hamar megnyugodtam. Először sikerült ablak mellé ülnöm de már le akartak csapni rá. Egy férfi megkért hogy hadd üljön a felesége mellé, de nem engedtem, bár utólag lehet jobb lett volna. Folyamatosan azt néztem leszállásnál, hogy na ha innen lezuhanunk még nincs esélyünk a túlélésre, és ez így ment míg kb elértük a fák vonalát, aztán eszembe jutott hogy a földetéréskor se 100%-osak az esélyek. :D

A Brüsszeliek sem normálisak. Állítólag derült volt az ég a leszállásunkkor, ezt a pilótával a központ közölte, naná hogy zuhogó eső volt, ez még rátett egy lapáttal a parámra. Azon gondolkodtam hogy egyáltalán felszállhatunk e esőben, de a pilóták nem nagyon zavartatták magukat. A Brüsszeli reptér egy rémálom! Vagy 2 km-t gyalogoltam meg össze vissza fel le mentem lépcsőkőn, mire eljutottam A terminálból a B-be, ráadásul megint át kellett menem a biztonsági ellenőrzésen.

Ja persze hogy már reggel Budapesten tele volt a gép, úgyhogy idén sem kellett ablakhoz ülnöm, de helyette beülhettem középre. :S Remek volt egy feka srác ült mellettem akinek valami daganat volt a fején, és kicsit furcsa volt a szaga, na egyből előjött belőlem a nem szép oldalam. Ráadásul állandóan az én térfelelmen matatott. Néha jól meg kellett löködni. :D

Nagyon lassan telt az út. Nem tudtam aludni annyira kényelmetlen volt, egy filmet sem tudtam végignézni. Nem volt elég hely a lábamnak. A kajának harmadát sem ettem meg. Amit tudtam azt elraktam hogy a 11 órás buszúton legyen valamim. Mivel teletömtem magam a méregdrága homeopátiás gyógyszeremmel így elég jól tűrtem a 30 perces intenzív ereszkedést.

A belépésnél szerintem rekord ídőt futottam, 10 perc alatt bent voltam az országban.

Kicsit izgultam hogy mi van a cuccommal, de első körben az is megérkezet szerencsésen, mehettem tovább. Na amit megint nem egyszerű megtalálni Chicagoban az a metró. Addig még hagyján, hogy a repülőtéri vasútra fel kell ülni, na de onnan... Egy darab tábla nem volt kirakva! Megkérdeztem egy hapsit, az meg válasz nélkül elindult. Mondom jó, mentem utána. Erre bevitt egy parkolóházba, mondom ez már gyanús, és rámutatott egy liftre hogy szálljak be. Mondom OK. Beszáltam és ahelyett hogy az lett volna kiírva melyik emeleten mi van, mindenhajta chicagoi sportcsapatok logoi voltak kint. 6 emeletes volt az a dolog, mondanom se kell mind a hatot végigjártam mire megtaláltam a terminált.

Ja és persze hogy nem adott vissza a hülye gép, nekem meg 2.25 helyett 5 dollár volt. Elküldtek egy boltba váltani ahol közölték hogy vegyek valamit. Mondom azt má nem! De mivel a közelben nem volt semmi ezért muszáj volt visszamennem. Jól leoribáltam a nő fejét hogy miért nincs semmire kiírva az ára, meg hogy ezért Európában úgy megbűntetnék a boltját hogy az nemi igaz, és 1.5 dollárét vettem egy Tik Takot. :S Remek! 300 Ft!

A metrón már majd elaludtam, és elég furcsa emberek ültek rajta már a végére. Azt hiszem pár feka srác nekem dumált valamit de nem értettem mit mondanak (mint ahogy senkit Chicagóban), úgyhogy nem foglalkoztam velük.

Nagynehezen lesétáltam a metró és a buszpályaudvar közötti távolságot, és némi félreértés után meg is kaptam a jegyemet, amiről később kiderült hogy nem az volt, és miután a jó helyen is elkértem a jegyem, nem sokra rá kiderült hogy az sem az volt. Csak véletlenül mentem oda a pulthoz, mire a pasi közölte hogy már halálra kerestek. Hát lehet hogy bemondták a nevemet, de hogy nem hasonlított rá, az is tuti! :D

Nem voltam nagyon a toppon a hátamon egy 17 kilós túrahátizsákkal (ami otthon 13 volt :O ) a kezemben egy 8 kilós hátizsákkal, másikban egy kólával és mindenfajta hülyeséggel megrakott spáros zacsival, és nyakamban egy rohadt nehéz fényképezőgéppel. Nagyon nehézkes volt a mozgás. Végre kifújtam magam egy kicsit, de folyamatosan mozognom kelett hogy becserkésszem az egyetlen helyet ahol volt konnektor. Laza 20 perces kutakosás után elő is került a laptopom amerikai konnektorba való vége, közben elárasztottam mindent körömlakkal, mert sikerült összetörnie az út alatt. :D Wifi persze nem volt a pályaudvaron.

Próbáltam berakni a cuccaim egy megörzőbe, de mind tele volt. Aztán egyszercsak megláttam hogy valaki kiveszi a cuccait. Sprint oda, mindenkit fellőkve, de a hülye gép nem vette be az 5 dollárt, na akkor rohanás a pulthoz, vissza a szekrényekhez, bevette örülés... Kinyílt az egyik felső ajtó. Amíg próbáltam összeszedni mi kell, addigra valahogy becsukódott, és nem tudtam kinyitni. Hümm mondom ok. Kinyitottam a kódommal, visszazártam. Elmentem felhívni anyut,és épp beszéltünk amikor észrevettem hogy egy feka srác épp a szekrényemet nyitja ki. :O Lecsaptam se szó se beszéd a telefont rohantam oda, de addigra a srác becsukta az ajtót. Ami nem nyílt ki a kódommal. Na akkor elindultunk reklamálni. Nőci jőn, berakta a táskámat megint, aztán mondta hogy ha majd kell akkor jöjjek vissza aztán majd kinyitja. A helyzet nem volt megnyugtató, mert a hülye gép még mindig azt jelezte hogy van szabad szekrény pedig nem volt. Mondom az jó lesz ha megint valaki kinyitja, és lehet hogy legközelebb már nem lesz akkora szerencsén, hogy visszacsukja, hanem mondjuk kiveszi a 170 ezer ft-os fényképezőgépet.

Mondom én azt nem hagyom ott. Így hát szobroztam egy szekrény előtt. :D Remek! Valahol wifit akartam szerezni de így nem mehettem el.

Aztán jött vissza a srác, aki kinyitotta a szekrényem egy hapsival aki láthatóan értett is már hozzá. Elsírtam bánatomat, erre nyomtatott nekem egy másik cetlit, és mondta hogy most már jó lesz.

A feka sráccal már akkor szóba elegyedtem mikor mentünk reklamálni, illetve ő kezdett el kérdezgetni hova megyek.... Tökre meg is lepődtem hogy értem, mert előtte senkit nem értettem Chicagobol. Mindenre vissza kellett kérdeznem.

Na ő teljesen korekten beszélt. Az a tapadós fajta volt. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre. De legalább nem unatkoztam 4 órát. Még a busz indulását is megvárta velem. legalább nem unatkoztam ha már wifi nem volt.

Az út halál volt. Kétszer kellett átszállnom, szóval nem kellett aludnom a buszon sem. Két srácnak sikerült betépnie az egyik 10 preces megállóban, szóval az út további részét eszeveszett ordítozással tölthettük. Válogatott káromkodásokat tanulhattam ezen röpke 3 óra alatt. De legalább eséylem sem volt elaludni.

Már itt vagyok a táborban, egész nap nem sikerült aludnom, mert vagy füvet nyírtak melettem, vagy ordibáltak a folyósón, vagy bent a szobában dumáltak, szóval most itt állok kb 40 óra nem alvással, és még egészen jól vagyok.