2009. június 17., szerda

A bicikli, a cipőm és Sam :) + a tegnap

Ma szabadnapot kaptunk és gondoltuk, hogy beugrunk a városba szétnézni, meg akinek kell valami az meg is veheti. Egész délelőtt a bicklis csávót kerestük, de egyszer teniszezett, aztán meg hokizott, így nem ért rá, de ebéd után végre szereztünk. Elindultunk befelé a városba Peti, Dani, Sam és én. Sam mondta, hogy rég biciklizett utoljára, meg annyira nem megy neki, de azért velünk jön. Nem tudom, mikor ült utoljára biciklin, de tényleg elég szarul ment neki :) folyamatosan csellengett és többször nekiment a patkának. Az út alatt kétszer el is esett :) Az első esés után mögötte mentem, hogyha történne valami akkor tudjak neki segíteni. Egész úton nem bírtam abbahagyni a nevetést :) Mikor már visszafelé tartottunk, éreztem, hogy valami lóg a cipőm talpán. Hát a cipőm talpa volt az. Gondolhatjátok mekkora öröm volt. Nem akartam semmit venni, de a cipőm miatt be kellett mennem a BigY-ba (bevásárlóközpont), venni pillanat ragasztót, és mivel olyat pillantottam meg amit már otthon is régen ettem, ezért vettem egy Pez adagolót, amihez adtak 3 pezt is :) Visszafelé megálltunk még az utolsó italboltnál és vettünk sört is, amit a hegyen ittunk meg, ahonnan szinte az egész völgyet belátni és a nap is ott megy le.
Tegnap Kaja után az igazgató tartott egy kb. 10 perces fejmosást a H1N1-ről, hogy mindenki mosson kezet sokszor, ne igyunk egymás poharából, tényleg nagyon sokszor mossunk kezet, és ha valaki érez valamit, akkor szóljon azonnal. Folytattuk a mosogatást és egyszer bejött egy csávó és mondta, hogy fél kilenckor találkozó van az Office mellett, lesz valami csapatos dolog. Leült oda az összes eddig megérkezett személyzet és elkezdték mondani, hogy tök jó, hogy itt vagyunk meg milyen jó is lesz a nyár, mikor az irodában dolgozó személyzet beöltözve minden féle hülyeségnek, elrohant előttünk. Nem sokkal utánuk az igazgató is oda száguldott a golf kocsijával kiugrott, és elkezdte magyarázni, hogy jöttek az idegenek, akik sokkal de sokkal veszélyesebbek mint a swineflu (sertésinfluenza) és el kell őket kapni, ugye segítünk neki. Csapatokra oszlottunk és elkezdtük keresni az idegeneket. Akkor kapott el egy csapat egy idegent, ha egymás kezét fogva körbevetük. Ilyenkor kért tőlünk valamit amit meg kellett csinálnunk, utána aláírta a lapunkat, hogy elkaptuk. Végül a negyedik helyen végeztünk az ötből.

Azt hiszem ennyit akartam, de ha van még valami akkor írok.

5 megjegyzés:

  1. Pez-adagolóból hozzál vagy 8-10 fajtát legalább. :-))

    VálaszTörlés
  2. Ha látnád milyen. Ki találtam, hogy ez lezs az ajándékod :) A teteje baseball labda :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Balázs!
    Lehtet, hogy csak cipőt kellett volna venni a hátizsák helyett??
    Gyorsan jött ez a szabadnap, majd lesz ennek böjtje is. Biztosan akkor fogtok dolgozni, amikor már fullon lesz a tábor.
    Csalódtam volna, ha nem veszel valamit első nap a városban, ami ehető. (:-))))))))) Jól tetted, TESÓD meg írigykedik. Lehet, hogy nem az adagolóra fáj a foga, hanem a pezre?
    Ennek a bicajos csávónak nagyon jó dolga lehet! Pöcköld ki onnan, mondd el neki, hggy a konyha sokkal jobb, ott annyit eszik, amennyit csak bír.
    Csak egyet nem értek: ha szabadnapod volt, miért mosogattál? Ilyen szorgalmas vagy? (tudom én hogy igen, de pont a mosogatás????)
    Puszi.

    VálaszTörlés
  4. Harmadjára futok neki, valószínű, ez a mobilnet átka!
    Szia Balázs (megint én vagyok)!
    Rájöttem a mosogatásra: az a szabadnap előtti napon volt.
    Vigyázz nagyon azokkal a "veszélyes idegenekkl", nehogy elvigyenek Téged, mert akkor én nagyon (:-((((( leszek.
    Pusssszika!

    VálaszTörlés
  5. Szaiaztok!
    Biztos, hogy Pez adagolóról beszéltetek?
    Nem PÉNZ adagolóról?
    Gábor

    VálaszTörlés