2009. július 27., hétfő

Az elmúlt hét eseményei

Nem igazán történt semmi az elmúlt egy hétben, azért nem írtam eddig semmit. Véget ért az első turnus, úgyhogy most van két napunk gyerekek nélkül. Ma az egész konyha moziba ment, mert az igazgató finanszírozta nekünk. A többség a Public Enemies nézte köztük én is, de nem annyira tetszett mint amennyire beharangozták, meg amennyi jót hallottam róla.

Tegnap volt az utolsó vacsora (bankett) az első turnusnak és már 8-ra végeztünk mindennel, mindenki legnagyobb meglepetésére. A konyhafőnök mondta is, hogy még soha nem végeztek ilyen gyorsan utolsó vacsorakor. A bankett előtt, a konyha megkapta az falmászópályát, úgyhogy ott múlattuk az időt. Mindenki nagyon élvezte a mászást, jó móka volt.

Mostanában egyre több az üresjárat munka közben. Reggel bemegyünk 6ra és elkészítjük a reggelit, reggeli után pedig az ebédet és a vacsora azon részét, amit nem a szakácsok csinálnak. Ennek ellenére háromnegyed 5re mindig visszahívnak minket, pedig a az első vacsora 5:45kor kezdődik (két részletben esznek a második turnus 6:45kor). Ilyenkor az úgynevezett kummantással (azaz lógással) töltjük az időnket. A lényeg, hogy a munkát amit adnak a lehető leglassabban kell megcsinálni. Például a kartonpapírokat egyesével kell kivinni, majd alaposan összehajtani őket és precízen belehelyezni a kukába, vissza a következő adagért és így tovább...

Hát ennyi történt az elmúlt héten, ezért nem írtam eddig igazán semmit

1 megjegyzés:

  1. Hát mire tanítják ott az európai fiatalokat? Hogyan kell lógni a melóból?

    VálaszTörlés